Sok év után újra itt a valódi herceg, aki újabb felejthetetlen kalanddal ajándékoz meg bennünket.
A legutóbbi Prince of Persia játék kapcsán muszáj volt felvetni, hogy van-e egyáltalán létjogosultsága még a platformjátéknak mint önálló műfajnak.
Végtére is az elmúlt évek kínálata tökéletesen példázta, hogy az emberek inkább igénylik a szabadon bejárható, lehetőleg hatalmas játékterületet, valamint a döntéseikhez igazodó, interaktív történetmesélést, miközben a lineáris játékmenet kezd kimenni a divatból.
Ha azonban egy klasszikus ugrálós akciójátékhoz készít egy kiadó folytatást, muszáj megmaradnia a gyökereknél, nem pakolászhat be a műfajtól teljesen idegen játéktechnikai elemeket.
Legfőképpen akkor nem, ha ugyanannál a cégnél már létezik egy igen ütős alternatíva sandbox akciójátékra, Assassin's Creed címmel.
Akárhogy is, okos emberek dolgoznak a Ubisoftnál.
A legutóbbi, szimplán csak Prince of Persia néven futó epizód eladási adatainak elemzése végén teljes joggal vonták le a fenti állítást kíméletlenül megcáfoló következtetést: az ugrálós szórakoztatásban is van még potenciál.
A platformjátékokkal kapcsolatos szkepticizmushoz nyilván az is hozzájárult, hogy a Ubisoft 2008-as Prince of Persiájának számtalan eleme volt kifogásolható.
Gyenge harcrendszer, érdektelen ellenfelek, amatőr sztori (A főhős a szamarát keresi a sivatagban? Ne már!) és repetitív pályaszerkesztés jellemezte, a főszereplő karaktere pedig végtelenül ostoba figura volt.
Ezzel ellentétben a szakma egy jelentős része kimondottan dicsérte a játékot, nem beszélve a játékostársadalomról, amely képes volt az első néhány hónapban több mint 2 millió darabot megvenni belőle.
