A Need for Speed Most Wanted reboot-ot, már a fejlesztésének elején nyitott világú játéknak álmodták meg készítői, a szuperverdák pedig a második Hot Pursuit-ból lettek átemelve.
A Criterion szerint a Most Wanted újragondolt változatára minden eddigi programjuk kihatott. Karrierjük csúcsa ez a játék, hiszen mindenből csak a legjobbat örökölte!
- Játszani sokkal élvezetesebb barátokkal - ez járt az alkotók fejében az új rész elkészítése közben. A Burnout Paradise szövevényes, városban bóklászós felépítése köszön vissza a Most Wanted-ben, ám jóval részletesebb éskiforrottabb közösségi és multiplayer lehetőségekkel,
- A fejlesztők az Autolog modult fejlesztették tovább. Az új rendszer funkciója természetesen a szociális élmény növelése: akár a korábban vásárolt, más EA játékaid adatait is beimportálhatod ebbe az adatbázisba, ahol barátaidat is nyilvántarthatod, rendszerezheted - az itt tárolt értékek befolyásolják a többjátékos rendszer határait feszegető versengés részleteit,
- Az új Most Wanted nem a gyorsaságot helyezi csupán előtérbe - legfontosabb elem a "hogyan". Itt a látványosabbnál-látványosabb akciók végrehajtása a cél: úttesten keresztül repülhetsz át, kerítéseket, kapukat szaggathatsz szét, a biztonsági kamerák előtt produkálhatod magad, a rendőrökkel a sarkadban,
- Az ú.n. Speed Point-oknak is fontos a szerepük tapasztalati pontjaid növelésénél. Az új Autolog modul XP-d alapján kínál fel számodra, veled egy súlycsoportú versenytársakat: barátaid, vagy idegenek kihívásaira is igent mondhatsz ebben a hatalmas, modern városban keringve,
- A zsaruk elől ismét el is bújhatsz, a visszatért "cooldown" pontok segítségével.